Beszámoló a 2011. évi Országos Úszó Bajnokságról
2011. április 9-10-én rendeztük meg ismét Székesfehérváron az országos úszóbajnokságunkat. Idén negyedszer is nyitottá tettük, nagy örömünkre mozgássérültek, látássérült valamint siket sportolók is szép számmal részt vettek versenyünkön. Jegyzőkönyv letöltése
Himnusz elhangzása után, Tóth Csaba az MPSz úszó szakág vezetője nyitotta meg az országos bajnokságot. Minden sportoló kapott ajándékba Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által felajánlott törölközőt, vasárnap pedig frissen sütött kakaós csigával tudtuk emlékezetessé tenni a versenyt.
Eredményhirdetéseket folyamatosan bonyolítottuk le. Óvás nem érkezett.
Szállás, étkezés rendben volt.
Jó volt látni, hogy mennyire küzdöttek a sportolók, élvezték a nem könnyű, pörgős, jó hangulatú, gyors versenyt.
A Magyar Parasport Szövetség nevében szeretnénk külön köszönetet mondani:
- Alba Volánnak, aki a kényelmes szállításunkat biztosította
- Magyar Lászlónak finom kakaós csigáért
- Pethő Intézet 3 önkéntes hallgatójának, akik végig segítették a zökkenőmentes úszóverseny lebonyolítását
Külön köszönet székesfehérvári uszodának, hogy ismét itt rendezhettük meg a Nemzeti Úszóbajnokságunk valamint versenybíróságnak, hogy gördülékenyen bonyolították le a versenyt, szokásukhoz híven kedvesek, de szigorúak voltak..
Sportolóknak és őket felkészítő edzőknek gratulálunk és további eredményes munkát kívánunk!
Mindenki segítségét köszönjük!
Tóth Csaba szakágvezető