Tavaszköszöntő Nemzetközi Röplabda Verseny - beszámoló
A Tavaszköszöntő Nemzetközi Röplabda Versenyt 2011. 03. 25.- 26-án Nyírbátorban rendezte meg a Magyar Parasport Szövetség és a nyírbátori Éltes Diáksport Egyesület.
Idén kilencedik alkalommal rendeztük meg a Versenyt. Ez a szakág legnagyobb versenye, amelyen lehetőség van arra, hogy a tanulásban akadályozott sportolók összemérhessék sportágbeli tudásukat, felkészültségüket más típusú iskolák sportolóival. A nemrégen megalakult MPSZ fiú válogatott tagjai most nem szerepeltek külön csapatként, mindenki a saját nevelőcsapatában játszott.
Az előkészítő munkát, mint minden évben, már az előző versenyen megkezdtük, ez intenzívebbé vált decembertől, amikor bekapcsolódtak ebbe a tevékenységbe az Éltes Diáksport Egyesület sportolói, felnőtt tagjai, majd az Intézet munkatársai és külsős segítők is.
A csapatok egy része március 25-én érkezett meg Nyírbátorba, az Éltes Mátyás Általános Iskola Kollégiumában meleg vacsora és kellemes szobák várták a sportolókat és kísérőiket.
A csapatok részvételével, a kísérők és a meghívott vendégek jelenlétében a Városi Sportcsarnokban volt a megnyitó. Felszólalt Sum Ferenc, a verseny egyik alapítója és szervezője, Gódor László, a Magyar Parasport Szövetség elnöke.
A Versenyen megjelent 26 csapat képviselve 21 intézményt és egyesületet.
A sportolók száma 218, kísérők, felkészítő tanárok, edzők 42 fő. A versenyen közreműködött több mint 30 segítő felnőtt- tanárok, nevelők, a sportolók családtagjai, barátok. Jöttek családdal is- szurkolni a gyerekeknek.
A csapatok az ország minden részéről érkeztek- itt volt a többszörös ezüstérmes tatai csapat, a többszörös győztes soproniak csapata, a győriek, három csapatot állított ki a házigazda
Éltes DSE. Új csapatok is jöttek- a debreceni Eötvös DSE, a jánkmajtisi, nyíregyházi és nyírbátori leánycsapatok, két nyíregyházi oktatási intézmény fiú csapatai.. A külföldi csapatok között először vettek részt a Versenyen a Szatmárnémetiből érkezett két leány csapat, amelyben korosztályos román válogatott leányok is játszottak. A két bodrogszerdahelyi csapat eddig minden évben győztesként utazott haza, ezért nagyon szívesen utaztak le Nyírbátorba.
Jó a kapcsolatunk a városunk oktatási intézményeivel Ez lehetővé teszi, hogy a verseny napján a tornatermeket, a Sportcsarnokot nagyon segítőkészen adják át a versenyzőknek. Idén is voltak versenyek a Báthory Gimnázium, az Oktatási Centrumban és az Éltes Mátyás Általános Iskola tornatermében valamint a Sportcsarnokban. Minden évben a megyei Röplabda Szövetség hivatásos játékvezetőinek közreműködésével rendezzük a Versenyt.
A 9 órakor négy színhelyen, 8 pályán megkezdett versenyek után az Éltes Mátyás Általános Iskola éttermében megebédeltek a sportolók és kísérőik és mindenki az eredményhirdetésre gyűlt össze a Sportcsarnokba.
A díszes Vándorserlegeket, az érmeket, az okleveleket és emléklapokat a Sportcsarnokban Gódor László, a MPSZ elnöke adta át a sportolóknak, a felkészítőknek, a segítőknek.
A fiúk II. korcsoportos versenyében nagyon szoros versenyben nyerte meg a Vándorkupát
a Doborjáni Ferenc Nevelési Oktatási Központ, Kerek Erdei Sportegyesület csapata (Sopron, edző Erdős Attila), a második az Inczédy György Középiskola, Szakiskola és Kollégium csapata (Nyíregyháza, edző Nádzon Sándor), a harmadik helyezett érett, jó játékkal az Éltes Diáksport Egyesület (Nyírbátor, edző Popovics József) és a Budai Nagy Antal Szakközépiskola csapata lett ( Nagykálló, edző Szoboszlay Sándor).
A fiúk I. korcsoportos versenyét a Szlovák Tanítási Nyelvű Alapiskola csapata nyerte meg (Bodrogszerdahely, edző Rugovszka Mária).
A 10 leány csapat két korcsoportban versenyzett.
Az I. korcsoportban a győztes az Eötvös DSE (Debrecen) csapata lett (edző Szombathy András), második a Szlovák Tanítási Nyelvű Alapiskola (Bodrogszerdahely) csapata lett, (edző Rugovszka Mária), a harmadik a Móricz Zsigmond Általános Iskola csapata (Jánkmajtis, edző Czeglédi István).
A II. korcsoportban a győztes a szatmárnémeti csapat lett (Románia, edző Groza Ovidiu), második a Báthory István Gimnázium és Szakközépiskola csapata (Nyírbátor,
edző Tarnóczi Zalán), harmadik a Sipkai Barna Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző Intézet csapata ( Nyíregyháza, edző Németh Simon).
A II. kategóriás vegyes csapatok versenyében 5 csapat között a legjobb a győri Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai intézmény csapata lett (edző Erlitzné Takács Csilla), a második a nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola és Kollégium (edző Vécsei Attila), a harmadik a Havasi Gyopár Gyermekelhelyezési Központ csapata (Halmi, Románia, edző Tárkányi Péter).
A versenyzők jól felkészültek a Versenyre. A szervezők meg tudják oldani a feladatokat,
amelyeket meg kell tenni a verseny előkészítése és lebonyolítása terén.
Az OB egy másik időpontban lesz megrendezve a tanulásban akadályozott tanulók részére.
A város lakossága, a Polgármesteri Hivatal támogatja a Versenyt. A sajtó, a helyi TV, az oktatási intézmények, azok vezetői szívesen vesznek részt a Versenyen, mint vendégek, csapatok vezetőiként. A többségi általános iskolák, az ország más településein élő röplabdázó fogyatékos sportolók, a külföldi partneriskolák elfogadták és szívesen jönnek a Versenyre, amelyet 2012-ben is, immár tizedik alkalommal tervezünk megrendezni Nyírbátorban.
Nyírbátor, 2011. 03. 28. Popovics József
a szervező bizottság elnöke, szakágvezető