Kerékpár szakág bemutatkozás
A kerékpározás világszerte népszerű, az Európai Unióban különösen kiemelten kezelik, egyrészt mert környezetkímélő olcsó közlekedési jármű, másrészt mert szabadidős és versenysportra is igen alkalmas sporteszköz.
2003.januárjától mint szakág vezető azon munkálkodtam, hogy a kerékpározást az akkori Értelmi Fogyatékosok Sportszövetségében népszerűsítsem meghonosítsam, nemzetközi szintre emeljem.
Sajnos szembesülni kellett azzal, hogy a kerékpározással elég kevés tagszervezet foglalkozik. Fő feladatom a népszerűsítés eredményes volt, mert már a következő évben sikerült a válogatott létrehozása, illetve nemzetközi versenyen való szerepeltetése. Kiemelném Kaproncai Zsuzsana ( Szigetvár), Mocsonoki Andrea ( Tordas), Hulyák Béla (Tornanádaska) és Vock Balázs (Gic) lelkes munkáját, akik nélkül nem sikerült volna. Már az első EB-n a női csapat aranyérmet ( Varga Mónika, Huszár Renáta, Balogh Valéria) és
Beri Csaba egyéni IV. helyezést ért el.
2005-ben is szép eredményeket értünk el a nemzetközi versenyeken, majd ezen felbuzdulva megpályáztam a II. INAS FID Világbajnokság rendezési jogát. Sikeres volt, és 2006 júliusában Gyömrőn Világbajnokságot rendezhettünk az akkor már névváltoztatáson átment szövetségünk nevében. Férfi csapatunk Világbajnok lett, ( Beri Csaba, Birkás Roland, Nagy Antal, Szűcs János) a lányok 2. helyezést értek el ( Huszár Renáta, Balogh Valéria, Takács Mónika).
Sajnos válogatott versenyzőink zöme abbahagyta a versenyzést, mivel az iskola befejeztével dolgozniuk kellett, és az utánpótlás felkutatása egyre nehezebb lett az integrációnak, az iskola bezárásoknak köszönhetően. A kerékpár versenyekre is egyre kevesebben tudtak jönni.
Jelenleg Molnár Sándor (Kömlőd) áldozatkész munkájának köszönhetően és a szülőknek akik hozzák rendszeresen gyermeküket a versenyekre, nem reménytelen a helyzetünk.
Továbbra is az marad a feladatunk, hogy tovább népszerűsítsük a kerékpározást, és mind a hazai , mind a nemzetközi versenyeken az elődökhöz hasonló eredményeket érjünk el.
Illés Erika